Rólunk

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség 2008. őszén alakult meg. Működésének területe kettő megyét (Komárom-Esztergom és Fejér); hat járást (Bicskei, Móri, Oroszlányi, Tatai, Tatabányai és Székesfehérvári) és 38 települést érint. Területét, ahogy a neve is mutatja, a Gerecse és a Vértes települései, valamint az Által-ér vízgyűjtőjéhez tartozó községek adják.

A tagságot 38 önkormányzat, 2 nemzetiségi önkormányzat, 46 nonprofit szervezet, 26 vállalkozás alkotja.

A Közösség alapszabály szerinti céljai a következők: a bicskei, móri, oroszlányi, székesfehérvári, tatai és tatabányai járások területén a települési önkormányzatok, gazdasági társaságok, vállalkozók, civil szervezetek, magánszemélyek és őstermelők vidékfejlesztéssel összefüggő tevékenységeinek koordinálása, pályázatainak elősegítése és széleskörű partnerség megteremtése a térségre elkészített „Vértes-Gerecse Által-él(r)ünk, kéz a kézben célhoz érünk” elnevezésű Helyi Fejlesztési Stratégia alapján. Stratégiánk mottója a 2014-2020-as uniós ciklusban is megállja a helyét: „A Vértes-Gerecse-Által-ér térség erőforrásainak fenntartható hasznosításával egy olyan vidéki élettér megteremtése, ahol élni jó és élni érdemes.”

Elnök: Schunder Tibor (Baj Község Önkormányzata)

Elnőkség: Beke László (Környe Község Önkormányzata), Csabán Béla (Tardosi Vörösmárvány Alapítvány) Dr. Kovács György Zoltán (MTESZ Komárom-Esztergom Megyei Szervezete), Dr. Vécsei László (Csákberény Fejlesztéséért Egyesület), Krähling János (Sárkeresztes Község Önkormányzata), Kunkli Ferenc (egyéni vállalkozó Dad), Orbán Péter (Szép Jelen Alapítvány), Nagy Dániel (Pátka Község Önkormányzata), Nagy György (Szomor Község Önkormányzata), Schunder Tibor (Baj Község Önkormányzata), Viszló Levente (Pro Vértes Közalapítvány)

Felügyelő Bizottság:

Bódis Jánosné (Kocs Község Önkormányzata), Grúber Zoltán (Kecskéd Község Önkormányzata), Vas Istvánné (Magyaralmás Község Önkormányzata)

Településeink

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás