GERECSE NATÚRPARK VETÉLKEDŐ 2018

Written by

in

Lezárult a Gerecse Natúrpark Vetélkedő. 2018. május 31-én az Által-ér Szövetség aktuális Közgyűlésén díjazta a Vetélkedő legjobb 5 csapatát.

Az Által-ér Szövetség, mint a Gerecse Natúrpark irányító szervezete idén első alkalommal hirdette meg a Natúrpark vetélkedőt a térséghez tartozó általános iskolák felső tagozatosai számára. A vetélkedő megszervezésében a Duna-Gerecse Nonprofit Kft. volt a szövetség segítségére.

A vetélkedőn 4 fős csapatok vehettek részt, a részvétel komolyabb előkészületeket nem várt el a gyerekektől, de annál több információhoz juthattak a hazai natúrparkokról, és ezen belül is a Gerecse Natúrparkról.

A versenyen 18 csapat vett részt, küldte be a kitöltött feladatlapot, valamint a csapat által készített kisfilmet. A kisfilmek nagyon ötletesre sikerültek, a legjobbak megtekinthetőek a Duna-Gerecse térség Youtube csatornáján.

A nyertes csapat – Tokodi Vitézek – vehetett részt az országos vetélkedőn, melyre május 18-20. között került sor Győrújbaráton.

 

A díjátadót követően a csapatok részt vehettek egy jutalomtúrán a Tatai Fényes Tanösvényen, ahol Musicz László tartott szakvezetést a fiataloknak.

 

A legjobbak:

  1. TOKODI VITÉZEK – TOKOD (KAJTÁR LUCA, MÁRKUS KRISZTIÁN, SZENDI MÁTÉ, TAKÁCS MELANI)
  2. BIOMENTA – TATA (FEKETS ANNA, FEKETS VIRÁG, NAGY LÍDIA, NAGY MIRTILL)
  3. GERECSE TEAM – TATA (RIGÓ FANNI, FRANK ÉDA, IZSÁKI BALÁZS, RÓZSA CSABA)
  4. TERMÉSZETVÉDŐK – TATA (AUER BÁLINT, BÉLIK ESZTER, DOSZTÁL LÉNA, RIGÓ NÓRA)
  5. NA SZÁLLJ! – NASZÁLY (BABOLCSAI LILIÁNA, VÉBER PATRIK, BALOGH BEÁTA, CSÁNYI BOTOND)