Kategória: Híreink

  • Ökoturisztikai fejlesztések a Gerecse Natúrparkban – szakmai rendezvény

    Ökoturisztikai fejlesztések a Gerecse Natúrparkban – szakmai rendezvény

    A LEADER Helyi Akciócsoportok együttműködési tevékenységeinek előkészítése és megvalósítása című, VP6-19.3.1-17 kódszámú felhívás keretében megvalósuló rendezvény időpontja:

    2021. július 18. (vasárnap) 15:00 óra
    Helyszíne: Csolnok, Szent János Park (2521 Csolnok, Szent János Park)

    Program:
    15:00-15:15 Kolonics Melinda Polgármester asszony köszöntője
    15:15-17:30 Nemzetiségi délután a Csolnoki Falunap keretében
    17:30-18:00 Musicz László, az Által-ér Szövetség szakmai igazgatójának előadása, projektbemutató
    18:00-19:30 Altsteiner Blaskapelle zenés szórakoztató estje

    Az Által-ér Szövetség, a Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület, a
    Duna-Gerecse Turisztikai Nonprofit Kft, és a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség közös LEADER térségek közötti együttműködési projektje.

    A rendezvény meghívója innen letölthető.

  • Héreg, Turistaház fejlesztése a Gerecse lábánál című projekt átadási ünnepsége

    Héreg, Turistaház fejlesztése a Gerecse lábánál című projekt átadási ünnepsége

    A rendezvény témája: A Vértes Gerecse Vidékfejlesztési Közösség VP-6-19.2.1.-94-2-17. kódszámú „Turisztikai szolgáltatások fejlesztése a natúrparkok ölelésében” című felhívás keretében a
    Héreg, Turistaház fejlesztése a Gerecse lábánál című projekt
    átadási ünnepsége

    Helyszín: Héreg Sportpálya 054/1 hrsz.
    Időpont: 2021. június 27. (vasárnap)

    Programok:
    16:00 – megnyitó
    16:10 – átadási ünnepség
    16:30 – civil szervezetek fellépései:
    Térzene
    19.00 – zene

    Tisztelettel:
    Barabás Sarolta
    Egyéni vállalkozó

    A rendezvény meghívója innen letölthető.

  • Tájfajta gyümölcsfák telepítése Tata és környékén

    Tájfajta gyümölcsfák telepítése Tata és környékén

    A Vértes-Gerecse Közösség „Tájfajta gyümölcsfák telepítése Tata és környékén” elnevezéssel programot indított a MOL Alapítvány/a MOL Helyi Érték Program támogatásával.

    Megkerestük a tatai járáshoz tartozó településeket, melyek közül Baj, Kocs, Neszmély és Vértestolna település önkormányzatai jelentkezett a programba.

    „A MOL Alapítvány/a MOL Helyi Érték Program támogatásával valósult meg.”

    A program beszámolója innen letölthető.

  • „FOGATON VAGY SZÁNON, ŐSEIM NYOMDOKÁT JÁROM”- LEADER zárórendezvény

    „FOGATON VAGY SZÁNON, ŐSEIM NYOMDOKÁT JÁROM”- LEADER zárórendezvény

    Szeretettel meghívom Önt a VP6-19.2.1-94-2-17 –
    Turisztikai szolgáltatások fejlesztése a natúrparkok ölelésében
    c. LEADER pályázat keretében megvalósuló projektzáró rendezvényre.

    Helyszín: 8074 Csókakő, Művelődési Ház parkolója (Kossuth Lajos u. 41)
    Időpont: 2021. május 30. (vasárnap) 16 óra

    Programok:
    16.00 – Ünnepi köszöntő
    16.15 – 17.30 Lovaskocsi bemutató,
    Ingyenes lovaskocsi szolgáltatás

    Megjelenésére feltétlenül számítunk!
    Kelt: Csókakő, 2021. április 27.

    Tisztelettel:
    Lévai Ildikó
    Egyéni vállalkozó

    A rendezvény meghívója innen letölthető.

  • Kis borkóstoló épület fejlesztése a Turay Pincészetnél című projekt projektzáró rendezvénye

    Kis borkóstoló épület fejlesztése a Turay Pincészetnél című projekt projektzáró rendezvénye

    A rendezvény témája: VP6-19.2.1.-94-2-17 LEADER pályázat megvalósításának záró ünnepsége
    Dátum/ időpont: 2021.04.01., csütörtök
    Helyszín: 2836 Baj, belterület 2217. hrsz.

    Programok:
    13:00 – Vendégek fogadása
    13:15 – A LEADER projekt rövid ismertetése
    13:30 – Borkóstoló-borbemutató
    14:00 – Állófogadás
    15:00 – Kötetlen beszélgetés

    Megjelenésére feltétlenül számítunk!
    Kelt: Baj, 2021. március 1.
    Tisztelettel: Turay István

    Sajnos a járványügyi helyzet miatt kénytelenek vagyunk a személyes találkozást lemondani és a rendezvényt online megtartani.
    A ONLINE RENDEZVÉNYT CSÜTÖRTÖK (04.01.) 15.00 LENNE MEGTARTVA ZOOM ALKALMAZÁSSAL.
    Izing László fog küldeni mindenkinek egy elérhetőséget. Kérek mindenkit, hogy ezzel csatlakozzon rá az alkalmazásra.
    A kérem a  megértéseteket.
    Köszönettel: Turay Családi Pincészet
  • „Molnár Porta korszerűsítése” című projekt záró rendezvénye

    „Molnár Porta korszerűsítése” című projekt záró rendezvénye

    A rendezvény témája: Turisztikai szolgáltatások fejlesztése a natúrparkok ölelésében című felhívás keretében megvalósított projekt záró rendezvénye
    Dátum/ időpont: 2020. december 4. (péntek) 10 óra
    Helyszín: Dunaszentmiklós, Molnár Porta (2897 Dunaszentmiklós, Petőfi S. u. 68.)

    Programok:
    • 10:00 – köszöntő
    • 10:15 – Molnár Porta bemutatása az érdeklődőknek
    • 12:00 – résztvevők megvendégelése

    Megjelenésére feltétlenül számítunk!

    Kelt: Dunaszentmiklós, 2020. november 2.

    Tisztelettel:
    Molnár Emil István
    szállásadó

  • Simecz Pince – egyéb gazdasági épület című projekt projektzáró rendezvénye

    Simecz Pince – egyéb gazdasági épület című projekt projektzáró rendezvénye

    A rendezvény témája: VP6-19.2.1.-94-3-17 LEADER pályázat megvalósításának záró ünnepsége
    Dátum/ időpont: 2020.10.02., péntek
    Helyszín: 2545 Dunaalmás, Szegfű utca 3. (5459. hrsz.)

    Programok:
    16:00 – Vendégek fogadása
    16:15 – A LEADER projekt rövid ismertetése
    16:30 – Borkóstoló-borbemutató
    17:00 – Vacsora
    18:00 – Kötetlen beszélgetés

  • Pihenő-tó átadó ünnepség Dunaalmáson 2020.09.05.-LEADER rendezvény

    Pihenő-tó átadó ünnepség Dunaalmáson 2020.09.05.-LEADER rendezvény

    A rendezvény témája: Civil és sportélet támogatása, pihenőtó és park
    kialakítása, Csokonai-kút felújítása című projekt átadó ünnepsége
    Dátum: 2020. szeptember 5.
    Helyszín: Dunaalmás Pihenő-tó

    Programok:
    14:00 Ünnepélyes megnyitó
    14:15 Vadvirág Dalkör előadása
    14:30 Avatóbeszédek
    15:00 Neszmélyi Zumba Tánccsoport fellépése
    15:30 Junior Music Pub műsora

    A rendezvény meghívója innen letölthető.

  • Vakáció búcsúztató családi ökonap Sárkeresztesen -LEADER rendezvény

    Vakáció búcsúztató családi ökonap Sárkeresztesen -LEADER rendezvény

    A rendezvény témája: VP6-19.2.1.-94-4-17 Hagyományőrző, kulturális, civil és sportélet támogatása

    Hagyományteremtő szándékkal családi ökonap

    Dátum/ időpont: 2020. augusztus 29. 13:00 – 19:00

    Programok:

    • 13:00 – 19:00 Légvárak, kézműves foglalkozások, bemutatók, büfé
    • 15:00 – Megnyitó
    • 15:15 – Ökoanyu előadása gyerekeknek a környezettudatosságról
    • 16:15 – bábelőadás
    • 17:00 – Iszkiri Gyerekkoncert

    A hivatalos meghívó innen letölthető.